Ha a családban nincs kutya, a gyerekek valószínúleg nem sok kutyával találkoznak. Ez azt jelenti, hogy nem tudják, mi az, amit a kutyák szeretnek és mi az, amit nem. Az is lehet, hogy egy kicsit tanácstalanok vagy izgatottak, amikor szembetalálkoznak ezzel a lihegő, ugató állattal, amely majdnem ugyanakkora, mint ők. A gyerekeket jól fel kell készíteni az új családtag érkezésére, hogy magabiztos és gondos gazdákká váljanak. Tegyük lehetővé, hogy találkozzanak más kutyákkal vagy még jobb, ha azok kölykeivel.
Ismerjék meg egymást
A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogyan viselkedjenek, hogyan bánjanak megfelelő módon egy kutyával, főleg, ha kölyökről van szó.
A kutya nem játékszer. Elöször is, jó, ha a gyerekek finoman, hangoskodás nélkül közelednek a kutyához, amíg meg nem szokja jelenlétüket. Mindig legyen jelen felnőtt, aki felügyeli a gyerekek és újonnan érkezett kutya játékát. Amíg úgy látjuk, hogy mindkét fél helyesen viselkedik, nem kétséges, hogy mindenki biztonságban van, és élvezi a játékot.
Durva játékok
Magyarázzuk el a gyereknek, hogy ha túl hevesen játszik a kiskutyával, akkor meg is haraphat.
Ne feledjük!
A gyerekek 3 éves kor alatt minden rossz szándék nélkül durván bánhatnak az állatokkal. A kutyák is viselkedhetnek durván a kicsi gyerekekkel.
Megfelelő kutyafajta
Ezek a kutyusok barátságosak és játékosak, így jók kisgyerek mellé:
szakállas collie, boxer, arany vagy sima szőrű retriever, labrador retriever, törpeschnauzer, shetlandi juhászkutya, uszkár, yorkshire terrier
|